Kettő napon át volt,
Ájult állapotban,
Amikor felkelé,
S kinyitja a szemét,

Kórházban volt,
S egy rogyott ágyon fekszék,
Két napig feküdt–é az ágyon,
Vagy csak nemrég hozták be tán?

Agyában kérdések,
Összhalmaza vagyon,
Mit csinált? Mi történt?
S ekkor bejövé a doktor.

- Sokáig volt ájult állapotban,
Kezdi és beszédét, s mondja szaggatottan.
- Abban sem voltunk biztosak,
Él –e még? Vagy már holt?

Ami viszont bizonyos,
Meg kell műtenem,
A mája az éjjel nagyon tönkrement,
De van új szerv, mit be kell illesztenem.

Hallgatás következett,
Kínos, nagyon hosszú csend,
Majd megszólal az orvos,
Régi holt bajtársa mája,

Az kerül Önbe,
Volt oly kedves,
Az ön katonasága,
Holt kapitányának máját felajánlja!

A műtét hosszú lesz,
El lészen altatva,
Magyaráz a doktor
S Tihamér hallgatja.

Majd a doktor kimegy,
Tihamér feszeng,
Ágyán fekszik,
Eluralkodik rajta a pánik.

A szörnyű félelem,
Csúf pók képében
Jövén meg Tihamér testéhez,
Majd a pók megcsípé őtet.

A pók, a veszélyes állat,
Tovább megyen a karon,
Majd át a hátra,
Mindenhol, hol megáll,

Megcsípé Tihamért,
Borzalmas mérge,
Félelem, rettegés;
És végül a pók elment.

Tihamér még mindig,
Vacog, s erőt vesz rajta az indulat,
Elkáromkodja magát,
Majd félelmében, ismét elájul.