Irodalom tankönyv vagyok, kis összefűzött, gyűrött füzet, húzott-vonott borítóval. A vignetta is leszakadt rólam. Egy komisz kölyök a gazdám, s nem vigyáz rám oly nagyon.

E komisz kölyök mennyi baljós dolgot tesz bennem! Összefirkálja az eposzokat – ez még rendben, de sorrendben tintázza össze lapjaim, sőt a Petőfi alá mer szamárfület rajzolni. Már több fülem van, mint tíztucat kétfejű kutyának. Hajtogat és falnak dobál, nem tiszteli az etikát. Sokszor úgy megkérdezném tőle:

- Erkölcstanon aludtál? Illemtanon elbújtál?

De mindhiába, csak csinálja énvelem a borzasztó cselekedeteit, elázott a Toldi, tinta folyik a Tiszán, mocskos lett a János vitéz kunkori bajsza is.

Öhm… múltkor meg azt írja belém: Pilinszky kiment pisilni. Ady sikítva hányt, Arany János balladái kivégzik a Milánt. Sőt még azt is leírta (ez már aztán tényleg szégyenteljes), hogy a tartalmam nem teljes. Nos, mondjuk az igaz, hogy a nyomdász kihagyott egy füzérnyi Radnótit és Babits Mihály versei közül kettő is hiányzik, de mindez nem az én hibám!

Tegnap a tanóra közepén azt írta viberen: a tanárúr egyest adott, hát elszégyellheti magát, haza megyek és hímvesszőt rajzolok a kőszívű ember alá! Hát ez már tűrhetetlen, belém is került az ábra, újabb kiló tintaréteg rakódott a hátamra.

- Bezzeg a leckét soha meg nem írod! Elfecsérled a drága tust, a tintát, csinálsz belőle rengeteg sok firkát.

Tintafirka, firkatinta mind bennem van már, de nem olvassa el a verseket soha tán. Még a nagy Mikszáthtól is elmegy a kedve, ha focizni hívják a ligetbe. Ha tudná Kölcsey, hogy firkás a Himnusz, érzékelné Kosztolányi ragyáit a fején, vagy Csáth Géza értené, hogy miért lett egy rakás keze…

Hihetetlen bizony ez a mai fiatalság! – panaszkodna tovább a pad tetején, de június 20-a van, a táblára felkerül a „Vakáció!”, a gyerek pedig felkapja s azóta is ott parázslik a kandallóban.