Családi kör - 2020
Este van, este van: feketék a lámpák,
Egyetlen kis ablak világít csak árván,
Éji, nagy szentjános szállingózik lassan,
De betonba röpül, halála lesz abban.
A bejárat mellől kis kavicsok tűnnek,
A folyóparton apró, rút békák züllnek,
Denevér kínozza a lakótelepet,
A templom harangját egy bagoly nyomja el.
Lenn az utcasarkon kóbor kacsa tojik,
Tojását majd menyét, kúszva fogja lopni,
De csendesen tűri, nem zavarodik meg,
Van már elég csibe, tojás is megint lesz.
Egy cica is járkál – ellustult már régen -
Óvatosan sétál, vissza-vissza nézve,
De mintha valami szörnyet látott volna
Gyorsan befutott egy nyitott kapualjba.
Kis erkélyajtó tágra van most nyitva,
Onnan lámpafény süt a sövényre vissza.
Az ajtóban öreg, szende kutya fekszik.
Lábát a küszöbre, állát házba teszik.
Benn az édesanya kinyitja a hűtőt,
A fiúnak tejet, a lánynak szódát tölt.
Aztán minden gondját, mintha csak köd volna,
gyors elhessegeti, csemetéi szólnak.
Egy kamaszkorú lány még egy lámpát kapcsol,
ő a legidősebb, s legjobban ő csókol.
Ruhát vasal éppen, minden fiú álma,
Insta celeb már ő, sok rajongó várja.
Körben a kisebbek bámulják e tévét,
Esznek közben finom, héjas zöldségfélét.
A burkot mindegyik egy zacskóba teszi,
csak egyik dobálja, anyja le is cseszi.
A legapróbb fiú kenyeret kér szépen,
Gondolatban tűzzel, hamuval fest képet.
A nagyobbik olvas, ez a legjobb dolga:
Ez a gyerek tanár! Ezt az apja mondja.
De a komisz kölyök csak verseket bújik,
Apja feddi is, de ezen nem múlik.
Sőt, a gyerek költő, író akar lenni.
Mondták neki sokat, nem lesz így mit enni.
Vágódik az ajtó, beszalad az apa,
menő övtásákáját kampóra akasztja,
Azonnal az aprók körbe is állják azt,
hátha péksüteményt rejt, megy érte a harc.
Jajjogó sikoltást hallat ki belényúl:
Jaj! Valami ördög ... vagy ha nem, hát….kisnyúl!
Boldog is lett gyorsan mind, kivéve anya,
mert tudja ez a nap nem ér véget hamar.
A gazda köszön egy rendes „sziasztok”-kal,
Megtörte a munka, le is ül hát okkal,
Megizzadt az arca, zsebkendővel törli:
Minden nagy barázda idős korát közli.
De mikor ránéz a rengeteg gyerekre,
Nagy, mély barázdái kisimulnak egyre;
Elektromos cigit zsebéből elővesz;
A nője szavától, azonnal boldog lesz.
Bár már nem etikett, ételt hoz az anya,
„Jaj nem kellett volna” mondott választ apa,
pedig akart enni, korgott már a gyomra.
Jó sokáig tartott ma a gyári munka.
Felesége nem kér, azt mondta ettek már.
De a férje hívja: „a kajáért nem kár!”
Amúgy is jobban, gyorsabban fogy veled -
párat félretesznek, hadd egyen a gyerek.
Szól a kapucsengő. „Vedd fel, kérlek, Sára!”
„Szegény öreg fószer kérne szállást mára”
„Fogadjuk be édes, úgyis sokat szenved,
menjél, drága lányom, invitáld hát beljebb!”
Visszajön a nagylány, a vendég mellette.
Vén, rokkantnyugdíjas, köszönést megtette:
„Köszönöm az Önök nagy jóindulatát,
jó étvágyuk legyen!(Így végzi a szavát.)”
Köszönti az apa: „Egyen Ön is velünk!
Szedjél neki drágám, úgyis van elegünk!”
Odahívja szépen, helyet mutat neki,
Kicsit még magyaráz, aztán elkezd enni.
Anya remek főztje ízlett az apónak,
Ettek, vizet ittak, egymáshoz nem szóltak;
Tudják az illemet, így inkább hallgatnak,
Csak a sok-sok gyerek, azok hangoskodnak.
De mikor megették, megnyugodtak végleg,
Mert az öreg bácsi meséjéhez értek,
Az elején lassan, vontatottan beszélt,
De aztán megindult, le sem hunyta szemét.
Beszél a második nagy Orbán kormányról,
A rég elfeledett rendszerváltásokról,
Mesél azokról is – szemét földre szegi -
Kik megölték nőjét, gyászt okozva neki.
Mesélt a hatalmas nagy világválságról,
Arról, hogy ő is ment messze az országból.
A legidősebb fiú megválik a könyvtől,
érdekli ez őt is, gyorsan közelebb dől;
de mikor a koldus véget vet a szónak
megkéri őt nyomban – „Meséljen egy újat!”
„Ez fiam nem mese” – leinti az apja –
„Azért drága uram, nyugodtan folytassa”
Szó nélkül hallgatják, húzza őket szava.
Mindnek tetszik, mit mond, de a lány imádja.
Mert a nyugger járt-kelt szerte a világban,
Az ő nagytestvére már nincs az országban.
Meg is kérdi tőle, látta-e valahol,
Három éve kérdez, nem akad rá sehol.
Este van, este van…. elaludt a lámpa,
Csak néhány villanást tartogat még mára;
A sok gyerek fáradt, egy már el is aludt,
Anyja öle lett most párna, ahol lapul.
Felhorkan az öreg, már álmodik éppen;
Csak a redvás macska dorombol még éjjel.
Majd mindenki ágyba, vagy a földre fekszik,
Csak a tücsök zenél, ki tudja még meddig.
A szobámban ülök, bár egyszeri kép,
Járókelő sétál az Astoria sarkán,