Ma van a sztrájk napja és én sem vagyok iskolában. Éppen ezért a suliról írtam egy verset. Egyébként lehet, hogy borzasztó az oktatás, de én nagyon élvezek iskolába járni.

Szörnyű emlékek képsorait látom,

Mikor éppen a vonatot várom,

Előjön bennem a suli,

Az a mérhetetlen sok tudás,

Amit ott meg lehet tanulni,

De a sok csúfság, mi e helyen történt velem,

Soha el nem feledem.

Oda tanulni járunk,

Nem magaviselet jegyekért,

Figyelmeztetőkért, intőkért, rovókért.

Óh, de volt ott sok jó dolog is

A bandázástól kezdve a leckeírásig,

Ceruzám hegyében benne vannak már

A büntifüzetbe százszor leírt mondatok.

Például, hogy a ceruzámat nem rágom!

Most elgondolkodtam valamin,

Aztán eszembe jutott,

Hogy ezen a még a szerelem is megtalált,

Mostantól itt már semmi sem aggaszt,

Csak az, hogy vannak osztálytársaim,

Akik 4 órakor, mint az ördög,

Bedobálják a tankönyveiket a táskájukba,

Azt felveszik a vállukra,

És mintha egy börtönből engednék ki őket,

Úgy mennek ki a kapun, majd haza.

Órákig ezen gondolkodom,

Amíg csak Domonkoson

Le nem battyogtam a

Vonatról.