A tudós lépked a laborban,
Lába úszik már a porban,
Kel fel-alá, szerte-széjjel,
Egész nap nem bírja ésszel,
Keresett egy üveggömböt,
Abból a por csak úgy ömlött.

Az öreg pápaszemes tudós,
Előveszi könyvét és tud óh,
Ezernyi fontos információt.
Leüt hát egy mocskos székre,
Onnan nézett szerte szét,
Eltengődött egy darabig,
Papírból gyártott sok galacsint.
S hogy ki e fura tudós,
A minden tantárgyból megbukó,
Az élet ostoba martaléka,
A tudósok rossz ajándéka?

János. Így hívták őt,
Mármost János a porban ázott,
Egy almát gyorsan meghámozott,
E ember tudós azért lett,
Mert a sok-sok szerszám érdekelte,
Kompjúter technológia, körzőkészlet,
János e sok jótól teljesen kész lett,
Csak ámult és bámult,
S tudós akart lenni ádázul.

Na most a tudós élet sem egyszerű,
Kutatni kell minden cuccról,
Mi sokszor nem túl ésszerű,
Ígyhát folyton heverészik,
Dobálgatja a falat,
Tévét néz, és csámcsogva
Szájába vándorol a falat.

Jánost, ki nem volt munkája gyöngye,
Nem Newton, és nem is Einstein,
Életét eltengeti,
Már a sok műszer sem érdekli.
Itt ér véget e mese,
Mert Jánosnak a következő kísérletnél,
(Mire nehezen szánta el magát),
A Tűz leégette a haját,
Majd begyulladt a sok műszer,
János pedig elégett a tűzben.