Ó, anya mit főzöl?

Ki se látszik az egész a sok tejföltől!

Fúj de undorító! Vagyis mi ez?

Az egész túlságosan vizes.

Borzalmasan hányadék,

Ez az egész főzelék!

Nem kérem! Nem eszem meg!

Hogy ehetnek ilyet a felnőttek?!

Túl ragacsos, bűzbombás,

Szaga mint egy záptojás.

S mi ez a sok zöldség?

Bendőmben meg nem fér!

Inkább soh'sem nézem meg,

Hogy ebédre, vacsira mi lesz.

Csak amikor majd kihozzák,

az enyémet a plafonon láthatják.

Ha majd végre nagy leszek,

Én döntöm el mit eszek,

Sok sört fogok iszogatni,

S közben cukrot szopogatni.

Zabálni fogom a gyors kajákat,

S nem undi zöldségrudacskákat!

Amit akkor enni fogok,

Jó lesz,

Akárhány kilót is hízok!

3. ének:

Egy napon Dezső és a bárány,

Az erdőben vadásznak, gyönyörködnek a tájban,

Mennek, mennek, és egy tisztásra érnek.

A tisztás közepén egy medve állott.

Nagyobbat ember még nem látott.

Rájok nézett, s lelkükben nagy sötét lett.

Álltak bámulták a medvét,

Lelkükben a nagy sötéttel,

S nem látták, ahogy egy madár föllibben.

Majd megszólalá Dezső:

Az életnek kínja,

Ennek a lénynek biztos egy boszorkány az anyja.

Majd Dezső előveszé puskáját,

S hirtelen megtámadá a medvét magát,

Ólma kilövődik, s célba is talál!

Jaj! A medve testéből patakzott a vér,

Egy medencét vele megtölthetnél.

S akkor abbamarad. Az egész erdőben csend lappang!

Dezső nagy lélegzetet vevén,

Hátára kapta a medve tetemét,

S a báránnyal az erdőből kisurrant.

A medvét aztán megnyúzának,

Húsából jót falatozának,

S átadják magokat, a vidámságnak.

A vidámság rájok nehezedett,

Nem láttak csak nagy sötétet,

S majd el is aludának

1. ének

Dezső egy parasztember volt.

Szántott, vetett, teregetett,

Birkákat terelgetett.

Mígnem ebből elege lett.

Elegem van! - Jelenté ki.

Elég volt a szántásból!

Elég volt mindenből!

Felállt, kiüvöltötte magát.

Majd megfogá télikabátját,

S elhagyá saját gazdaságát.

2. ének:

Csak ment, szerteszét szelte az országot,

Majd lepihent, elindult, csak ment s ment,

Újra megállt és letelepedett.

Ott ült egyes egyedül.

Félelemmel. Elhagyott szinte mindent,

S ott feküdt teli félelemmel.

Majd leszállá az este.

A nap sebesen ereszkedett le.

Mire Dezső felnézett, koromsötét lett.

Dezső szemét elnyomta az álom.

Elaludt. Álmában visszatéré gazdaságába,

De e kép azonnal szertefoszlék.

Másnap reggel úgy ébredt,

Hogy egy bárány nyalogatta meg.

Felállt. A bárányt nézi, s azonnal megszereti.

Befogadá a bárányt,

Együtt élének ezen a vidéken,

És sokat ennének pitéket.

Kedden folytatjuk! :-)

Ha nem volna apukám,

Ki kéne találni,

Jó vele kajálni,

Jó vele metrózni,

S a vacsorát felfalni.

Sohse morcos,

Sohse koszos,

S minden reggel fogat is mos.

Mindig vidám és vicces,

szerinte csak „29” éves. :-)

Szeretem, amennyire csak lehet,

Örökre,

Ahogy ez a bögre szereti a kakaót!

BUÉK emberek!

Mindenkinek boldog új évet!

Úgyhogy fontoljuk csak meg,

Jövőre mi minden történhet!

Lehet, hogy előléptetnek,

Lehet, hogy kirúgnak,

A főnökök mindig

Kiszámíthatatlankodnak.

Azt se lehet tudni,

Sok pénzed lesz–e vagy kevés?

Az emberek már csak

Rutinból eszik a lencsét!

Igaz, hogy finom,

De mi a jó fenéért

Kell erre ráfogni,

Hogy nincs elég pénz?

De jaj, az újév

Ködös rejtelme

Már előttünk áll,

2016-ot el ne felejtsük hát!

És a szilveszterről

Még nem is beszéltünk,

Buli, tűzijáték s

Sosem elég a zenéből.

Éjfélkor meghallgatjuk

Dicső himnuszunkat,

Koccintunk nagyokat,

S anyukánk minket az ágyban betakargat!

1)

Karácsony este zörögnek az ajtón,

Odamegyek és kinyitom,

Családomat látom!

Apámat, anyámat, testvéremet, nagymamámat,

Megtelik a szívem boldogsággal.

Beengedem őket, mind mosolyognak.

Boldog karácsonyt kívánnak nekem,

Átadják ajándékaikat.

Leülünk enni, játszunk, beszélgetünk,

S egymást örökké szeretjük.

2)

Tegnap este már vártam családomat,

Kik holnap reggel érkeznek hozzám.

Lefekszem, szememet hamar elnyomja az álom.

Reggel az ablakon kinézek:

Látom famíliámat a Tüzes Sereg utcában.

Ők csak jönnek s jönnek, szaladnak

Míg el nem érik a házfalat.

Beengedem őket, Megölelnek,

S tápláljuk egymást szeretetünkkel.

Mi ez itt? Macskakaparás?

Tán kisbaba tette?

Á, nem. Az asztalt sem érné fel.

Tán egy galamb odaszarta?

Á, nem. Csukott ablakon nem repül be.

Nézzük csak meg kicsit jobban!

Jé, az ott egy „Á” betű!

Már tudom is ki volt!

Anya volt az!

Tán ő nem tanult szépírni?

Tán elfelejtette?

Na mindegy, majd megtanítom,

Ha majd nekem is jól megy.

2016 december 1-én hideg volt a délután és még havazott is. Nálunk játszott a szomszéd Karcsi és barátja, Gergő is. 

Szóval aznap hideg volt, esett a hó piszkosul és Karcsiék is itt voltak, emlékszem pontosan, ugyanis elég furcsa dolog történt velünk.

Elmesélem, hogy is volt. Átalakítottuk az egész gyerekszobát bokszpályává, Karcsi és én verekedtünk a ringben, Gergő pedig kommentálta:

• - Karcsi behúz Igornak, de Igor feláll és egy jobb horgos nyomán méterekkel hátrébb sózza Karcsit aki a falon landol. Óh, jajj, mi történik???

Innentől átveszem a szót: szóval az történt, hogy ahol Karcsi feje a falon koppant, egy ajtó keletkezett. bementünk rajta, majd az ajtó magától becsukódott. A teremben, ahova kerültünk, egy fotel volt és egy lift. A fotelból akkor felállt egy öreg, csontsovány ember, és ezt mondta:

• - Üdvözöllek titeket a "Falhoz koppant fejű bokszolók" birodalmában. Ez a hely arra szolgál, hogy meggyógyítsuk és újra formába hozzuk őket. Kinek koppant a feje?
• - Nekem!- felelte Karcsi félénken.
• - Szeretnéd, hogy a barátaid velünk jöjjenek?- kérdezi az öreg.
• - Igen. - jött a válasz

Az öreg elindult a lift felé, mi követtük. Beléptünk a liftbe. Az öreg megnyomta a 2-es gombot. A lift csikorogva elindult. Kis idő múlva kiszálltunk. Egy ajtó állt előttünk, más semmi. Bementünk az ajtón, bent egy orvos fogadta minket.

• - Áh… öreg Jim, meghoztad őket!-  kezdte – Kit kell megvizsgálni?
• - Engem! – felelte Karcsi izgatottan.

A doktor leültette és egy gomb alakú műszerrel megnézte a fejét.

• - Eddig minden rendben. – mondta az orvos – Már csak ezt kell kibírnod!

Erre hatalmas meglepetésként orrba vágta Karcsit! Karcsi kissé zokon vette el is sírta magát nyomban.

• - Ok! Nincs baj! Elmehettek Jim!- mondta a doktor és kitessékelt minket.
• - Mivel neked nincs semmi bajod, most haza is mehetsz. - mondta a liftből kilépve a minket fogadó Jim. Elköszöntünk az öregtől és kiléptünk a titkos ajtón, ami azon nyomban el is tűnt.

Ott álltunk a ringként felöltöztetett gyerekszobában és csak az ajtó helyét bámultuk. Tán el sem hittük mi történt velünk, de azóta is mindenkinek ezt meséljük.

Anya születésem óta szeret,

Figyel rám, segít nekem és megetet.

Nélküle én sose lennék,

Köszönöm, hogy itt vagy nekem!

Köszönöm nagy szívedet,

S remélem minden jót viszonzok én is neked!

Szeretném, hogy Neked mindig jó legyen!

Mire Te megtanítottál,

Ígérem, el nem felejtem.

S örökre emlékszem majd Rád,

Boldog arcodra, barna szemedre.

Boldog szülinapot Anya!

Boldogabbat mint máskor,

Én ezt már Néked tizenegyedszer kívánom.

Boldog 51-et, boldog napokat!

S ha a világ nem is,

Én kísérem utadat!

Ha mélyen visszamegyünk az időben,

Sok görögöt látunk,

Közöttük sok a matematikus,

A nép meg csak ámul-bámul.

Miért nem lehetett megmondani Eukleidésznek,

Hogy a geometriát ne csinálja nehézre?

Miért nem lehetett felvilágosítani őt?

Hogy nemsokára a fél gyerekvilág szenvedni fogja, sőt?

Értem, te lángész voltál, de akkor is, miért?

Miért nem tartottad meg magadnak?!

Ha valaki valami újat akar ezentúl berakni a matekba,

Az tartsa meg magának, s ne mutassa meg másnak!

Jó, azt értem, a matek nem sült bolondság.

De miért nem lehet kisujjból kirázós?

Tán mer' akkor elég buták maradnánk?

Na, erre válaszolj, te Eukleidész?