Sok-sok éve már annak, hogy hogy a Nottinghamben püffeszkedő városbírót lefokozták írnokká. Azóta a környéken Robin Hood volt a nagy földbirtokos, a panaszokért felelős nemesember, most is ott ült a szobájában egy öreganyóka társaságában, aki arról panaszkodott, hogy a gyerekének kiverték az összes fogát.

- Tisztelt Uram! - kezdett bele – A gyerekemnek kiverték az összes fogát! Kártérítést és új műfogsort érdemel!

- Rendben, értem hölgyem! - válaszolta Robin – Megteszem amit tehetek. - Azzal kitessékelte az anyókát. - Kérem a következőt!

Akkor egy csontsovány ember jött be az ajtón.

- Mi a neve? - kérdezte Robin.

- Lord Michael Ford.

- Értem. Foglalkozása?

- Írnok vagyok Nottinghamben.

- Akkor miért hívatja magát lordnak?

- No, éppen ezért jöttem!

- Aha, vagy úgy! Lefokozták?

- Igen.

- Kérem, mesélje el!

- Néhány éve én voltam a mindenki által, szeretett és tisztelt városbíró Nottinghamben. Azután, a részletekre nem is nagyon emlékszem, de az biztos, hogy egy Robin Hood nevű kókler jól elpáholt minket. Másnap megjelent a király és lefokozott írnokká.

- Mindez nagyon szomorú, de nézze meg mi áll a ház cégérén!

Az írnok kiment a ház elé, felnézett a cégérre, és lassan, tagoltan olvasni kezdte:

- Ro-bin Hood föld-bír-to-kos pa-nasz-i-ro-dá-ja. Hű, jézusom! - kiáltotta, azzal beviharzott a panaszirodába.

- Ön Robin Hood?! - kérdezte dühtől céklavörös fejjel az írnok.

- Igen. - válaszolta Robin Hood, és az ügyet lezártnak tekintve elkezdett pakolni.

A bukott városbíró még egyszer ránézett Robinra , majd bevágta az ajtót és elrohant. Futtában ezt kiáltotta: - Ide se jövök többet!

Nagyon sokak úgy gondolják,

Hogy igen, én leszek a jó elnök,

Majd lecsukatom azt, aki ellök,

Mert csuda dolgokat tehet egy elnök.

Csak arra nem gondolnak,

Hogy mi lesz, ha rossz lesz,

Mint egy ősi, nem magyar kódex,

S aztán bugyival a fején kiplakátolják.

S ha a te pártod,

Mostanság nem a kedvenc,

Te se leszel épp a kedves ember,

Csak egy hatalmas nagy elnöki seggfej.

Ha meglátják plakátod,

Bajszot rajzolnak rá nyomban!

A plakátokra ennél nem vigyáznak jobban,

S ne felejtsd, hogy te még mindig miniszterelnök vagy!

S mikor meghívod Putyint, hogy körbenézzen

Ő nem válaszol neked öleléssel,

Csak bekasztlizással és öldökléssel,

Ne hívd hát meg, mert nehéz a csatornafedélt leszögelni.

Elnöki szabályok:

Egyes: Sose lépj ki pucéran az útra!

Kettes: Ne mondd soha azt, hogy húha!

Hármas: A beszéded ne legyen több, mint három mondat!

Ha egyet is megszegsz belőle,

Ígérem bajszos képeid viszontláthatod a neten,

Mielőtt még este a vacsidat meg nem eszed.

Még egyszer a szabály:

Elnöknek lenni egy nagyon rossz ragály.

A holnaptól rettegsz,

Félsz, hogy mit terveztél, befellegzett,

Összeszeded minden erejed,

S észre veszed, hogy ennek vége lesz.

Nekem még sincs itt vége,

Borzalmak hatoltak e vidékre,

Körülnézek, látom őket

Mint gazdáját, egyetlen ökre.

Sír-rí a mező, sír-rí a táj,

De erről többet nem lehet mondani már,

Az ember széttekint hosszasan,

S észreveszi, hogy élete borzalmas!

Sárbabod az Istenhátamögött-hegy mellett feküdt. Szomszéd faluja a gazdag Hümürü volt, akik gyakran csúfolták és együgyűnek nevezték a szegény sárbabodiakat. A falu szélén lakott a sárbabodiak legokosabb embere, a király szabója.

A szabó úgy gondolta, hogy elmegy Hümürübe, és eladja ruháit.Vitt magával egy táblát, amire egy bogyó segítségével ezt írta:

,,Ruhát vegyenek! A király is ezt veszi!”

El is indult. Miközben ment, eleredt az eső, és a tudta nélkül lemosta a veszi szó első betűjét, a vét! Észre sem vette, hogy már ez látszik a táblán: ,,Ruhát vegyenek! A király is ezt eszi!”

Mikor megérkezett odarohant hozzá egy ember, elolvasta a táblát, majd gyorsan megvette az összes ruhát. A ruhákkal odarohant a polgármesterhez.

A Polgármesteri Hivatalból másnap öt ruhával megrakott szekér indult el. Mikor elérték Budát és beengedték őket, így szólt a király:

-Mi járatban errefelé?

-Ruhát hoztunk enni Őfelségének!-skandálták.

-Enni?-kérdezett vissza a király.

-Igen, Nagyúr!-hangzott a válasz.

- Hát egyszer ugyan kutyavásár is volt Budán, de ruhát enni még itt sem szokás.

És akkor elkezdett hasát fogva nevetni az uralkodó.

-Kitől kaptátok az ötletet?

-A sárbabodiaktól-jött a megalázott válasz.

-No akkor a ruhákat, meg egy szekér aranyat vigyetek Sárbabodba! Azért, mert megnevettettek.

E szó után a hümürüiek síró-rívó gyászmenetként indultak el. Minden faluban kinevették őket.

Mikor odaértek Sárbabodba, mindenki örült nekik, de senki se tudta, hogy mindezt kinek köszönhetik.

Fal-láb-róka,

Egy részeges manóka,

Róla szól e versike,

Mégpedig arról, hogyan jut el WC-re.

Fal-láb-róka

(A kicsi manóka)

Mindent összevetve hányni próbált,

S igen, végül a WC-n végezte dolgát.

Szomorú szélként szalad át rajtam,

Hogy a meséket ma már senki sem olvassa,

Csak playstationözik és telózik,

Amíg az apjuk melózik.

Jó napot kívánok, varázstempera vagyok.

És nem ismerek közületek minden alakot,

De elég ha ti megismertek,

Na mondom is, figyeljetek!

Olyan tempera vagyok, mint a valódi,

Nem kell a beszerzésemért kalózkodni.

Csak egyetlenegy varázslatom van,

Az, hogy festés közben kijavítalak.

És miattam nem visít a rajztanár,

Hogy már megint ilyen munkát beadtál.

Szóval ez volna a lényeg.

Remélem én is megismerhetlek téged.

A sarkon nyitottak egy Szépségszalont,

Mindenki, ki bement oda, megbolondult.

Ott hajserkentő spray-vel fújták le a hajat,

Mintha most ez lenne a DIVAT.

S bár van olyan ember,

Ki ha beteszi oda lábát,

Beül a székbe, aztán csúnya hajjal,

Sírva, sikítva hagyja el az utcát.

De már annyi embernek van ilyen haja.

Valamit tudhatnak talán?

Jól van hát, én is elmegyek oda...

Így jött a hosszú haj újra divatba.

Messze elment a híre a bűnözök között,

Hogy nyitottak egy tolvaj iskolát.

Hol a sok füzet helyett a tanuló

Csak bombákat hajigál.

Mindennap van vitaverseny

És kisbolt kifosztás.

Minden, minden, minden tolvaj

Ide íratja legkisebb fiát.

De a kis zsebmetszők élete

Nem ám csak vidámság,

meg kell tanulniuk csalni s lopni

s a pénzszámolás is kemény tudomány.

Ha ez a hírhedt iskola,

Hová a tolvajok gyermekei jártak,

Nem jutott volna rendőrkézre,

Akkor bizony a világnak lenne vége!

Egy patkánycsalád lakott

Az M7-es autópálya mellett.

S bár a forgalmas úton minden nap átkeltek,

Soh'sem halt meg senki, kivéve egyszer.

Egy hónapja történt talán,

Hogy a család átkelt az autópályán,

Bár minden autós figyelt és megállt,

sajnos egy részeg áthajtott a patkánypapán.

Jaj a mögötte menő patkányrokon

Elkezdett bőgni az aszfalton.

Gyorsan kiáltott hát társainak,

akik gyorsan oda patkányfutottak.

A betonon tanácskozott a család,

Mit tegyenek a tetemmel?

Tanácskoztak, tanácskoztak, tanácskoztak,

Míg jött egy részeg sofőr és mind elpatkoltak.