2. ÉNEK:

S hogy jövén a török,
Szép pesti utcára,
Úgy töré elő,
A parancsnok bánata.

Megbánta, mit
Tétett,
Megbánta, mit
Vétett.

Azt vétette ő,
Hogy nem hozá sok embert,
A török több ezren van,
Mi meg vagyunk ezren.

3. ÉNEK:

Mihelyt megjön,
A török nagy serege,
A magyar fehér zászlót
Tűzött ki, messziről látszót.

De a török mégis támad,
Ocsmány mód, erre vártak.
Mint sáskák ezre
Egy kaszálófüvet,

Úgy támad a nagy török sereg,
Ízek hullnak, nagy vérfürdő lett,
A Váci utcán élve kevés maradt,
Pontosabban egy.

A hadak elvonultával,
Csak egy élő lélek maradt,
A véres húslevesű Váci utcán,
Várhegyesi Tihamér, a közlegény.

4. ÉNEK

Amidőn Tihamér elindult,
Elhagyta Pest közepit,
Véres kabátját erősen fogja,
Mintha szíve menten szétszakadna.

Csak gondolkodás nélkül ment,
Előre, előre. Meddig ment?
Hová? Merre?
Ezt még ő se tudá.

Mert agyában benne volt,
A szörnyű, borzalmas kép,
Amikoron a tábornok urát,
Négy kard döfé át.

Nem tud szabadulni
A gondulattul, csak megy
A külvárosi utcán,
Nem törődve semmivel.