Tihamér utát,
Nagy ház keresztezé,
Belőle a hang,
Nagyon hangosan jőve ki.

Az épület egy kocsma volt,
Az a kocsma hova társaival inni járt,
De most társak nélkül is bemegy,
Szét akarván inni az agyát.

Szörnyű fájdalmában eképp
döntött ő, s más nem érdekelte,
Belépett tehát az ivóba,
4 pálinkát kért hangos szóval.

Aztán csak ivott, ivott,
Olyan sokat, hogy kannára,
Mérni se lehetne aztat.
Széjjel ivá magát,

Nem törődvén mással,
Csak a saját szíve fájdalmával.
Majd a negyedik pohár után,
Lecsapódott feje az ívó asztalára.

Olyan sokat vedelt,
Azonnal elájult,
S a kemény, szálkás asztalon,

Elájultan, tán holtan feküdt.

2. ÉNEK:

S hogy jövén a török,
Szép pesti utcára,
Úgy töré elő,
A parancsnok bánata.

Megbánta, mit
Tétett,
Megbánta, mit
Vétett.

Azt vétette ő,
Hogy nem hozá sok embert,
A török több ezren van,
Mi meg vagyunk ezren.

3. ÉNEK:

Mihelyt megjön,
A török nagy serege,
A magyar fehér zászlót
Tűzött ki, messziről látszót.

De a török mégis támad,
Ocsmány mód, erre vártak.
Mint sáskák ezre
Egy kaszálófüvet,

Úgy támad a nagy török sereg,
Ízek hullnak, nagy vérfürdő lett,
A Váci utcán élve kevés maradt,
Pontosabban egy.

A hadak elvonultával,
Csak egy élő lélek maradt,
A véres húslevesű Váci utcán,
Várhegyesi Tihamér, a közlegény.

4. ÉNEK

Amidőn Tihamér elindult,
Elhagyta Pest közepit,
Véres kabátját erősen fogja,
Mintha szíve menten szétszakadna.

Csak gondolkodás nélkül ment,
Előre, előre. Meddig ment?
Hová? Merre?
Ezt még ő se tudá.

Mert agyában benne volt,
A szörnyű, borzalmas kép,
Amikoron a tábornok urát,
Négy kard döfé át.

Nem tud szabadulni
A gondulattul, csak megy
A külvárosi utcán,
Nem törődve semmivel.

Hadrendbe álltak,
Mind a magyar katonák,
Sípszóra várván,
Álltak a csatatér közepén.

Lerohan–e a török?
Vagy a német
Miatt állnak?
Senki nem érti.

El fognak fáradni,
A szép magyar fiúk,
Oldalukon puska,
Megtöltve söréttel.

Kezükben a gránát,
Hónajjuknál erszény,
Lőporos zacskó,
Mi belőle kandikál ki.

Jő a dicső tábornok,
Jónás Gergely vala,
Ottan áll a sarkon,
Követtel a hóna alatt.

Majd végül a török követ,
Ki nem tört török követ,
Elfutott előlük,
Porcsíkot húzván, a Váci utcán.

Merthogy a sereg,
A Váci utcán álla,
A törökök pedig
Itt megtámadának.

Legalábbis
e hírt hozá
A török követ; kinek
Már csak a sapkája látszik.

Előjövé a parancsnok,
Elkürtölte tehát,
Mily veszedelem vár reánk,
Hős ország katona ebei.

Mint égi csillag,
Úgy ragyog fel messze,
A török hadseregnek
Szép, hímzett zászlaja.

Ezer évvel ezelőtt,
Ezertizenhétben,
Ködfátyolú messzeségben,
Sok év tükrében.

Négy év, s még egy,
Csillapod’ moraja,
Elhalkul a Föld,
Régi pohara.

Fátyol mögött,
Rég, mi már fagyott,
Egy várkastély állott
Egy befagyott tavon.

Ablaka ezer is,
Ajtaja tömkeleg,
Tökmagmező, mi
Mellette terül el

Cicomás palota,
Benne sok-sok szép szoba,
Mintha sok szeplő lenne ottan.
Kapuja akkora,

Mint egy óriási
Nagy pofa,
Kinyílik előttünk,
S mi kegyes léptekkel belépünk.

Bent a várban, aztán
Szolga sürög forog,
Hogy Úrnőjének
Dolga jó legyen.

A földön hosszú,
Fodros vörösszőnyeg,
Alatta padló, fából
Jó minőségű csiszolt.

Beléptem egy szobába,
Az étkező vala,
Asztalon gyülekszik,
A torta, a vajas,

Sok-sok nagy hús,
Fekszik krumpli ágyon,
Alant pedig nyolc nyúl,
Nyúzott koponyája.

Nem bírtam ki,
Bele is haraptam,
Egy nagy sültbe,
Mi ott feküdt alattam,

Egyszer csak a hús
Szétfoszlék kezemben,
S a vár összedől,
Nyomban, úgy septiben,

Újra jön a fátyol,
Áthatolhatatlan.
Leértem a földre,
S a várat nem láttam.

A csodás kastély,
Gyors szertefoszlott,
A helyén most,
Nagy irodaház posztol,

Én csak bámulok,
Süketen és némán,
Nézek, nézek,
De a kastélyt, el sose felejtem.

Igor: Szerbusz Tibor! Kérlek mondd el mi történt!

Tiblicsák Tibor: A páros táncban már az első percben véget kellett vetni a kűrünknek, mert mikor a Lilit a levegőben kellett volna pörgetnem én elejtettem őt.

Igor: Miért?

T.T.: Mert olyan nehéz volt, mint egy rozmár, és emellett gáztámadást indított ellenem.

Igor: Mit ért ez alatt?

T.T.: Rám fingott. Ezt egy Tiblicsák Tibor nem tűrheti, egyébként meg nagyon büdös volt.

Igor: Mit tervez a jövőben?

T.T.: Elmegyek súlyemelőnek, ha már ezt a lányt felemeltem.

Igor: Sok sikert kívánok és köszönöm a felettébb érdekes interjút!

Igor: Jó napot Tihamér úr! Kérem értékelje a tegnapi Megver Lekijev orosz vívó elleni döntőt!

Várhegyesi Tihamér: Jó napot kívánok én is. Tegnap a vb döntőben az orosz ellen szerintem nyertem. Az orosz az első néhány asszóban ugyan ütött-vágott azzal a karddal, viszont szerintem a végén én lettem az igazi győztes.

Igor: Tájékoztatnám Uram, hogy Ön az 1 perces szünetben ütötte, vágta az ellenfelét, ami szabálytalan.

V.T.: Igen ez megfordult a fejemben, ezért dobtam el a kardot és mentem rá ököllel. Aztán az a zsűriember leszedett a pályáról és az érem helyett kaptam egy kabátot, ami olyan kényszerzubbonyszerű!

Igor: Ön szerint jól járt?

V.T.: Persze itt etetnek és itatnak engem. Nincs ennél jobb élet.

Igor: Köszönöm az interjút!

InterIgor: minden, ami a sportban érdekes. Villáminterjúk sztárjainkkal.

Interjú Toljánné Várhegyi Erzsi nénivel, a korosztályos női válogatott támadójával

Igor: Jónapot kívánok Erzsi néni! Kérem, meséljen a tegnapi portugálok elleni összecsapásról!

TVE: Ezt a mérkőzést ugyan a portugálok nyerték, de csak azért, mert a magyar korosztályos válogatott (60+) játékosainak előjött a reumája és emiatt a csapat játékosai (velem együtt) csak egyhelyben álltak egész meccsen.

Igor: De mivel magyarázza a kapusunk borzalmas lepkézését a 2. percben?

TVE: A kapusunknak elszállt a vércukra és rázuhant a saját védőjére.

Igor: Szóval a 2. percben bekapott gól védelmi hiba volt?

TVE: Igazából egyáltalán nem, azt a gólt a portugálok hibájából kaptuk.

Igor: Hogyhogy?

TVE: A portugálok túl sokat cseleztek, ebből szerezték ezt a gólt is.

Igor: Köszönöm az interjút! A végeredménnyel búcsúzom: Magyarország – Portugália 0:12