Igor: Jónapot kívánok Uram! Tegnap Ön vezette a Hentes csapat – Kertész Egyesület mérkőzést?

HK: Szerintem ennek a mérkőzésnek a színvonala a Barcelona – Real Madrid találkozóval egyenértékű.

Igor: De Uram, a Kertész Egyesület játékosai már az ötödik percben lementek a pályáról!

HK: Ez mindenkivel megesik, és egyébként is untam már a meccset.

Igor: Nehéz volt amúgy ezt a meccset vezetni?

HK: Ha tudják a bíróról, hogy fegyver van nála akkor nem.

Igor: Miért, Önnek van?

HK: Persze! Becsületes borzvadász vagyok.

Igor: Köszönjük, hogy ennyit megosztott velünk Uram! Viszontlátásra!

Ebben a pillanatban elkezdődik a mérkőzés,
A labda a hazaiaké,
Lövés, de a játékos vajon hová néz?
Két méterről fölé durrant,
Ezt berúgni könnyebb volna!
Megy is a zrika javában,
Félrelöki a farával
Az ellenfelet.
A bírónak ez abszolút nem könnyű meccs,
S felmutat egy sárga kártyát,
Tán otthon hagyta a piros lapját?

Na, folytatódik a meccs,
A vendégek lőhetnek,
Megy a bomba,
Ott a gól.
Ez már gyereknek való!
A hazaiak kifundálnak,
Jó eszükkel taktikákat,
De a lövés most sem megy,
Csak a másik felrúgása,
A közönség ordítása,
S a három pont megy a kukába!

Focistának lenni miért jó dolog?

Hisz' csak könyékig túrsz a pénzben,
Miközben a ligád a lusta magyar NB1.

De ha túl jó vagy, külföldre kell menned,
S ott túl sok az edzés, ezt sose felejtsed!
Ezért inkább maradj otthon,
Hol a munka nem lesz gondod.

Kapod majd a csomó pénzt,
A focihoz nem kell ész!

Kicsi pondró, büdös bogár,
Ki felébreszt amíg szunyálsz,
Pólódra pacát tintával csinál,
S a szüleid mégis imádják. :-(

Nem jönnek rá milyen féreg,
Bolond, stréber, egy fakéreg,
Utálom őt oly nagyon,
Mint az emberek a rókakoszt.

Haja rövid, barnás-szőke,
Jaj, jaj, mindjárt hányok tőle.
És amikor fejbecseszem,
S sokáig jól elverem,
Viszonozza.

Lábam fáradt, nagyon megvert,
Úgy kiporolt mint a kendert.
A tesóm egy nagy borzalom,
Mint a borsó a falon,

Nem fut sokat maratont,
Csak tunyul, üt-vág,
Néha olyan érzés, hogy leszakad a világ.
Szégyenemben elalszom,
A harcot meg feladom.

Sziasztok, én vagyok a legkisebb pucimuci… Hadd ne mondjam végig, hiszen már ismertek. Ma éppen Ausztriában kalandozom. Gyertek ti is velem! Fedezzük fel együtt Ausztriát!

Kövessetek! Oké? Opsz… Ti nem látjátok, hogy merre megyek. Na szóval itt Karinthiában egy magas hegy tetején pihentem. Kifárasztott a sok utazás, így leültem nézelődni. Láttam hegyes-dombos vidéket, hosszan elnyúló síkságot, falut, várost, községet. Egyszer csak hatalmas robaj csapta meg a fülemet. Ez a zaj olyan iszonyatosan fülsiketítően hangos volt, mint amikor egy krokodil fingik egyet egy gnúvacsora után. Abba az irányba fordultam, ahonnan a zajt hallottam. Egy nagy-nagy telket láttam, ahonnan sikolyok és nevetgélések, kasszacsengés és ami a legfontosabb: női ridikülök cipzárjának hangja férkőzött ki. Elképesztő volt, hamar el is indultam feléje. Aztán beleütköztem egy fülkébe, ahonnan a kasszacsörgés hallatszott és az volt fölé írva, hogy CASSA.

- De mi az a CASSA?- kérdeztem a fülkében ülő embert.

Az ember felnézett, lenézett, balra és jobbra néz majd azt kérdezte:

- Was?

Ezt nem értettem mivel egy árva kukkot nem hablatyalok németül, szóval tovább álltam. A kapura hatalmas gót betűkkel az volt kiírva, hogy Vergnügungspark.   - Mi az a Vergnügungspark?- kérdeztem magamban, s bár a bejárat nagyon hasonlított a fővárosi vidámparkéra, amitől minden pucimuci retteg, nem álltam meg a bejárat előtt.

Bementem, először egy körhintát láttam meg, ami nálunk pucikör néven híres. Továbbálltam. Aztán egy dodzsem nevű autóba ültem bele. A lábam nem érte el a gázt. Aztán felültem a HULLÁMVASÚTRA. A vonat magától elindult. Ekkor a karbantartó ezt mondta:

- Ez a szar! Ez is elromlott. Először összedől a tükörlabirintus, most meg elindult a hullámvasút úgy, hogy nem ül rajta senki.

Pedig én a hullámvasúton ültem, éreztem is, hogy hánynom kell. Aztán jött is a róka. A taccs pont a hot-dogos fejére esett.

- Áááh! Mindenki menjen innen! Ürítsétek ki a parkot! Zárjatok le mindent! Megtámadtak az idegenek! Gusztustalan bacitruttyot lőnek ki! Segítség, segítség! Higiéniai támadás! Meneküljön mindenki!

Ez egy idő után mindenkihez eljutott a rémhír, elkezdődött a park evakuálása. Én ekkor szálltam le a HULLÁMVASÚTRÓL. Felszálltam az ÓRIÁSKERÉKRE. Az elindult jó magasra, majd a tetején megállt. Ekkor egy hangos bemondó elkezdett bemondani

- Leállítottuk a játékokat. Aki véletlen fent maradt kiabáljon, egyébként mindenkinek sipirc kifelé! Idegen támadás! Higiéniai támadás! Futás ki merre lát!

Ekkor üvöltöttem, ahogy csak a számom kifért.

- Segítség!

Nem jött válasz, megpróbáltam még egyszer, majd harmadszor is. Az eset reménytelen,  se nem látnak, se nem hallanak. Csoda, hogy utálom a vidámparkokat? Ide se jövök többet!

Sziasztok!

Én vagyok a legkisebb pucimuci. Még sohase láthattatok minket pucimucikat és elárulom, hogy nem is fogtok, mert mi láthatatlanok vagyunk. Imádunk női táskák mélyén bujkálni és halálosan rettegünk a buszoktól.

Most éppen Budapestre tartok, mint látjátok. Oopsz, ti nem is láthattok minket, na mindegy. Szóval Budapestre tartottam, vagyis Budapest pucivárosába, Pucipestre. Pucipest fővárosunk XXIV. kerülete, ami emberek számára láthatatlan. Ez a kerület Soroksár és Pesterzsébet között helyezkedik el, de el lehet jutni oda puciportálokon keresztül is.

A portálok Budapest kerületeinek főterein vannak. Én az I. kerületi Dísz térre mentem, hogy portálozás előtt felmehessek a Várba. A vár szép volt, a várbusz viszont ijesztő. Elmentem a Nemzeti Galériába, az a tapasztalatom róla, hogy a pucifestők sokkal jobbak, bár Székely Bertalan festményét a II. Lajos holttestének megtalálását nagyon szeretem. Tesóm kedvenc helye a Hadtörténeti Múzeum. imádja a harctant.

Aztán elindultam lefele, beugrottam egy palacsintára a Nagyi Palacsintázójába, jóllakottan pedig beugrottam a portálba, ami emberek számára észlelhetetlen, Pucipestre érkeztem. Itt PUSZ-ok (Puci BUSZ-ok) jártak, az utcán pucimucik lófráltak.

Bementem egy kisboltba és vettem egy puciperecet. A város gyönyörű volt, egyszer csak a semmiből elém kúszott egy ember. Először nagyon meglepődtem, de aztán rájöttem, hogy ő csak Tóbiás a város polgármestere, akit a nép, a büszke pucinép hozatott ide azért, mert gyarló ember létére nagyon jó politikus. Az elődje nem nagyon volt az, sőt. Majd kivettem egy szobát egy panzióban és elaludtam. Fárasztó, de felettébb izgalmas napom volt.

Jó éjszakát mindenkinek a legkisebb pucimucitól!

Helló Olvasók!

Vasárnap a Petőfi Irodalmi Múzeum Aranyvasárnap rendezvényén voltunk az öcsémmel. Tudjátok idén lenne 200 éves Arany János, úgyhogy voltak koncertek, Marca-fánk  és egyebek. Volt ott versfaragás is Varró Dániellel, ami nekem nagyon tetszett. Bizonyos szavakból kellett összerakni verset.

De nem is szaporítom tovább a szót. Most először az... Igor verses készlete történetében először... vendég költő verse jelenik meg. Fogadjátok sok szeretettel Nándi tesóm versfaragáson írt versét!

 A majom

A majom
Sokszor majmolva bajmol.

Szereti a madárlátta
Kenyeret, s a sötétség leple alatt a maradékot meg is zabálja.

A majom kedveli használni a tamburát,
S párja közben habzsolja a finom mandulát.

Az ökometró jó dolog,
A kerekében popcorn forog,
Kihasználva a nagy nyomást,
Popcornt süt, s kínálja utasát.

Ha a kuki kész, sem hevernek,
A sínen sok-sok pénzt vernek.
Áthajt rajta a metrókerék,
S kész máris a pénz.

Vagyis a híres MEKÁLPÉ,
A metrókerék által lapított pénz.
Higgye el amúgy tök jó érzés,
Mikor segge alatt fém roppan szét!

Egyébként az egész tök fura,
Minek pénzlapító, ha van pénzverde,
Na mindegy, nem érdekes,
Ellenben nagyon félelmetes.

Ugyanis az egészet felfele fingják,
Lefelé a lejtőn pedig ezzel lassítják.
Ha szerinted elég gusztustalan,
Pereld be nyugodtan a tervezőt!
De ne lepődj meg, ha lefingat és elrepülsz!

Sziasztok! Én vagyok a legkisebb pucimuci. Bár biztos vagyok benne, hogy nem láttatok még minket, sőt elárulom, nem is fogtok, ugyanis láthatatlanok vagyunk számotokra.

Én vagyok családomban a legapróbb pucimuci gyerek, bár ez se számít, mert magasságom és életkorom számotokra bizonyára ismeretlen. De valamiről azért felismerhettek minket. Ha kikötődik a cipőfűződ, vagy lehúzódik a slicced, azt mi tesszük. Még slicclehúzó világbajnokságokat is szervezünk! Ez nálunk annyira népszerű sport mint nálatok a foci. Én is indultam egyszer versenyzőként, nem szeretnék beképzeltnek tűnni, de minden feladatot sikerült hibátlanul megoldanom, s aznap mindenki lehúzott sliccel sétált a városban és összegabalyodott cipőfűzőit bogozgatta.

És még valamit tudnotok kell rólunk: imádunk női táskákban bujkálni és halálosan rettegünk a buszoktól. Persze csak a buszoktól, s nem a puszoktól, azaz pucibuszoktól félünk. A buszon ugyanis ti, a puszon pedig mi utazunk. Jaj, erről eszembe jut egy vicces sztori. Hallgassátok!

Egyik nap egy óriási női táskában utaztam. Higgyétek el egy aranybánya volt! Volt ott valami hegyes-szúrós izé, egy cucc amivel pirossá kentem magam, száraz kenyér maradék, szemét halom, bűzt árasztó gömbölyű valami, szendvics, ami hopp eltűnt, és valamilyen ceruza, ami még a 10B-s ceruzánál is maszatosabban fogott. Ekkor megálltunk a járásban. Apropó, a nő állt meg, én pedig egy kemény, fémlapos székre kerültem. Ott tíz percet vártunk. A nő már káromkodni kezdett amikor becsörtetett- cammogott egy BUSZ!!! Agyamban az antibusz-radar élesen és hevesen csipogott, már-már teljes erőből sípolt, innen tudtam, hogy egy szörnyű busz és nem egy kedves kis pusz érkezik a megállóba, de nem tehettem semmit. Jézus Isten! Egy buszra kerültem! Elindult, úgy zötykölődött, mint holmi elefánt a friss betonban. Büdös volt, mindenki hangoskodott, de azért még hallottam ahogy a nő telefonon beszél, pontosabban tudta nélkül kihallgattam. Egy bizonyos Zoli nevű illetővel arról beszéltek, hogy mikor randizzanak és ki hozza a gyertyát.

A nő befejezte a beszélgetést és el akarta tenni a telefont a táskába. Amikor kinyitotta a zipzárt akkor kimásztam belőle, buliból lehúztam sliccét, majd előrefurakodtam. Jeleztem, a vezető rám bámult, de persze engem nem látott meg. Mi pucimucik természetesen a buszvezetőket is utáljuk, szóval örülök annak, hogy nem látott engem. Ő viszont valószínűleg kevésbé, ugyanis azt hitte a jelző rendszer magától nyomódott le.

– Már ez is rossz. Megint vissza kell térni az ősi módszerekre. Minden megállónál ki kell nyitni az összes ajtót, és ha késel azt levonják a fizetésedből! Nem éppen egy álommeló ez mostanában! - zsörtölődött a bajsza alatt.

Majd jött a megálló, a sofőr kinyitotta az ajtót, én pedig leszálltam.

Végre megmenekültem! Többet nem szállok buszra! Soha! Látjátok emberek mily szörnyű helyekre képes elvinni egy női táska? Sokszor voltam már táskákban randik közepén, voltam szeméttelepen is, pucimuci kórházban a romlott pogácsamaradéktól, szekrények mélyén egy elfelejtett szakadt, szagos táskában, kukában, de ilyen borzalmas helyen mint egy BUSZ még soha. És elárulom többet nem is fogok. De most boldog vagyok! Vagyis csak voltam, ugyanis felhőtlen boldogságomban nem figyeltem merre megyek. Nem figyeltem fel az elém kerülő sínekre, s éppen jött a vonat. Én pedig ott álltam sóbálványként a vonat előtt. Becsuktam a szemem! PAFF!!! Amikor kinyitottam a szemem a vonat szélvédőjén lengtem jellegtelenül, mint egy láthatatlan óriási madárpotty. Senki nem törődött velem. Persze tudom, nem láttak, de a hangomat azért csak hallhatták volna! De az emberek nem csak vakok de süketek is, így történt, hogy már a vonattól is félek, pontosabban rettegek. Szívesebben lennék most abban a női táskában, szendvicset zabálva. Végül is egy ablakmosás fájdalmas következményeivel lekerültem az üvegről.

Eltöprengtem a történteken, de végül meguntam a töprengést. Elmenekültem, és sose tértem vissza a városba.

Kedves Anya, szeretlek!
E verssel köszönök Neked mindent,
Mit e életben nekem adtál.

Először is magát életemet,
Kiskoromban a finom anyatejet.
De legjobban soha el nem fogyó szeretetedet.

Elképesztő egy ember vagy Te,
Elmosogatsz, ölelgetsz, teregetsz, a házimunkát elvégzed.
Miként bírod, nem is értem.
Egy szuperhős vagy Anya, szereteted nekem kincs.
Kívánom, hogy életedben mindig boldog légy.

Boldog anyák napját, Anya!