Szerintem kevés olyan gyerek van, aki nemet mondana egy friss bodzaszörpre. Én sem ezek közé a gyerekek közé tartozom. Imádom a bodzás italokat, legyen az szörp, limonádé, vagy palackozott üdítő. Anyukámnak támadt egy ötlete, hogy menjünk el kirándulni a Gerecsébe, és közben szedjünk bodzát szörpnek.

Maga a túra sajnos meghiúsult, mert a sártenger miatt, az erdei úton megközelíthetetlenné vált a falu, ahonnan a barangolás indult volna. Ez azonban nem tett keresztbe a bodzaszörpnek, szedtünk máshol és elkészítettük. Szerintem sokkal jobb érzés a saját szörpödet inni, mint a boltban kaphatót.

Készítsd el te is!

Íme a recept hozzá:

1. lépés: Szedjünk 40-50 db bodzavirágot. Közvetlenül a virág alatt vágjuk le.

2. lépés: A bodzákat mossuk meg, hogy eltávolítsuk róluk a bogarakat és a koszt.

3.  lépés: A megmosott bodzát üvegbe, vagy lábosba helyezzük.

4.  lépés: Vágjunk fel kettő citromot és helyezzük bele az üvegekbe, a virágok közé!

5. lépés: Letakarva 1 napig elrakjuk egy sötét helyre.

6. lépés: 1 nap elteltével szűrjük át egy másik fazékba.

7. lépés: 1 kg cukrot forraljunk fel 1 liter vízben.

8. lépés: A cukorszirupot keverjük bele a leszűrt lébe és, hogy megtartsa színét tegyünk hozzá 2-3 teáskanál citromsavat. Ahhoz, hogy a frissességét sokáig megtarthassa tegyünk bele egy kis zacskó bodzaszörptartósítót is.

9. lépés: Azokat az üvegeget, amibe a szörpöt tölteni akarjuk, a fertőtlenítés érdekében tegyük a kupakkal együtt pár percig forró vízbe.

10. lépés: Töltsük át az üvegekbe, és kész!

Eljött bizony december 24,
Este fa alatt a sok ajándék,
Körülöttünk boldog gyerekmosolyok,
Miközben Apa csokiért sompolyog,
Anya pedig főzi a finom ételt,
Amennyi bennünk nem is fér el.

De a kisgyerek csak ordít,
Nem érti a dolgot,
Nem evett Ő soha
Karácsonyi combot.

Nem tiszta az ajándék
Nyelvtani fogalma,
Nem látott ennyi embert,
Szerte a lakásban.

Újra elkezd sírni,
Anyai is felugrik,
S csak dajkálja-dajkálja,
Míg a pöri odaég.

Akkor aztán hisztis,
Leveszi a tűzről,
Az egész ház népe,
Nem szólal meg többször.

Mert, ha anya ideges,
Nem kell provokálni,
El kell vonulni,
Vele egy ideig
Nem jó találkozni.

Kész hát a vacsora,
A kisgyermek mégis ordít,
Az anya ringatja.
Az apa pedig bőszen
Folytatásra biztatja.

Mert míg Ő csinálja,
Addig sem kell neki,
S egész álló este
A poharát töltheti.

Fejére áll a ház bizony,
De ettől szép az Ünnep,
Mindenki tesz-vesz,
Csak a lusták ülnek.

Most már én sem rímhányok,
Inkább boldog karácsonyt kívánok!

Irodalom tankönyv vagyok, kis összefűzött, gyűrött füzet, húzott-vonott borítóval. A vignetta is leszakadt rólam. Egy komisz kölyök a gazdám, s nem vigyáz rám oly nagyon.

E komisz kölyök mennyi baljós dolgot tesz bennem! Összefirkálja az eposzokat – ez még rendben, de sorrendben tintázza össze lapjaim, sőt a Petőfi alá mer szamárfület rajzolni. Már több fülem van, mint tíztucat kétfejű kutyának. Hajtogat és falnak dobál, nem tiszteli az etikát. Sokszor úgy megkérdezném tőle:

- Erkölcstanon aludtál? Illemtanon elbújtál?

De mindhiába, csak csinálja énvelem a borzasztó cselekedeteit, elázott a Toldi, tinta folyik a Tiszán, mocskos lett a János vitéz kunkori bajsza is.

Öhm… múltkor meg azt írja belém: Pilinszky kiment pisilni. Ady sikítva hányt, Arany János balladái kivégzik a Milánt. Sőt még azt is leírta (ez már aztán tényleg szégyenteljes), hogy a tartalmam nem teljes. Nos, mondjuk az igaz, hogy a nyomdász kihagyott egy füzérnyi Radnótit és Babits Mihály versei közül kettő is hiányzik, de mindez nem az én hibám!

Tegnap a tanóra közepén azt írta viberen: a tanárúr egyest adott, hát elszégyellheti magát, haza megyek és hímvesszőt rajzolok a kőszívű ember alá! Hát ez már tűrhetetlen, belém is került az ábra, újabb kiló tintaréteg rakódott a hátamra.

- Bezzeg a leckét soha meg nem írod! Elfecsérled a drága tust, a tintát, csinálsz belőle rengeteg sok firkát.

Tintafirka, firkatinta mind bennem van már, de nem olvassa el a verseket soha tán. Még a nagy Mikszáthtól is elmegy a kedve, ha focizni hívják a ligetbe. Ha tudná Kölcsey, hogy firkás a Himnusz, érzékelné Kosztolányi ragyáit a fején, vagy Csáth Géza értené, hogy miért lett egy rakás keze…

Hihetetlen bizony ez a mai fiatalság! – panaszkodna tovább a pad tetején, de június 20-a van, a táblára felkerül a „Vakáció!”, a gyerek pedig felkapja s azóta is ott parázslik a kandallóban.

Történt egyszer székelyföldén, hogy az öreg molnár siket ás habókos fián nevetett az egész falu.

• Meséljem vagy ne meséljem? Na, jó! Elregélem mostan néktek.

A molnár asszoná elkezdett főzni. Csak forrt, csak forrt a víz, mígnem az asszony eszébe jut, hogy nincsen itthon pityóka. Gyorsan kiált a fiáért:

• Édes fiam, Jánoskám, térülj-fordulj, szaladj a mezőre, oszt jöjj vissza pityókával!

Elindul a fiú, gondolkodik, vajh mit is kért az anyja.

• Hát azt, hogy jöjjek vissza pityókásan – gondolkodik el rajta. – Áhh, egye fene, hát ha műár ő maga kéri, akkor ennek fele sem tréfadolog.

Este visszaténfereg János a házba igen pityókásan. Kérdezi az anyja:

• Édes fiam, hát hun van a pityóka?
• Hát nem azt mondtad pityókás legyek?

Hát így ment pityókát szedni a molnár habókos fia, egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt.

Kicsapódik az ajtó… A meleg, afrikai levegő hulláma csapta meg a házat. Én, a 12 éves Angelo feküdtem a faforgáccsal behintett földön és az ajtóra szegeztem a tekintetem. Hosszabb csönd után következett, majd 3 fegyveres ember rohant be a házba. A kintről hallatszódó lövések visszhangja közben végigkutatták az egész szobát. A tekintetük megállapodott rajtam, oda futottak hozzám és egy méretes szalmazsákot húztak a fejemre, majd jól kupán vágtak.

Egy hajó rakterében ébredtem fel, ijedtségemben legszívesebben anyáért kiáltottam volna. Vajon mi lehet vele? Lelőtték a felkelők? Netán látom-e még valaha? – E kérdések tolultak az agyamba. Azután megembereltem magam és körbenéztem. Egy széles hajó aljában száz-százötven nyöszörgő, vagy alvó gyermek hentergett szanaszéjjel. Ki tudja mennyi ideje vagyunk már itt lent? Egy-két órán belül megéheztem, felálltam ennivalót keresni. Találtam egy elkülönített sarkot tele emberi fekáliával. Nyilván ez volt a megkönnyebbülészeti körbegugolda. (Ezt a szót egy barátomtól hallottam felnőtt koromban, mert bizony én ezt a történetet 73 évesen írom le.) Elborzadtam a látványtól, gyorsan továbbállottam. Körbejártam a teljes hajótestet, de enni és innivalóra sehol sem bukkantam, így hát visszafeküdtem a kemény, szálkás fapadlóra.

Harmadnap kaptam egy kulacs vizet és egy kis karéj száraz kenyeret, amit nagyon hamar fel is faltam. egy órával később kinyitották a feljárót és libasorban kivezettek minket a szárazföldre. Ezek után felszállítottak minket egy teheneket szállító gőzpöfögészeti tovalöködöncre (ezt is attól az Úrtól hallottam) és elindultunk egy ismeretlen város felé. A félelmem csak fokozódott amikor ismét felém fordultak a gazfickók. Ebben a szürke, levegőtlen, szalmával telített kabinban lehettünk vagy ötvenen. Egy félóra múlva megérkeztünk egy városba. Letereltek minket a vonatról. Az utolsó lépcsőfokon orromat megcsapta a gőz és füst vegyes szele. Felnéztem az égre. A napsütés elárasztotta a tekintetemet.

-Hol lehetek? – ábrándoztam magamban. – Melyik városban, hol házak óriás kavalkádja fogad bármerre nézel?

A gyönyörű paloták felé fordítottam fejem, kitereltek bennünket egy nagy térre, ahol elkezdődött a rabszolga-árusítás.

• Hát ezért raboltak el engem, rabszolgának kellettem nekik. – töprengtem magamban. Mielőtt sorra kerültem volna egy fiút eladtak takarítónak, egy leányt ágyasnak és egy másikat konyhasegédnek. Megfogták a vállam és kirángattak a tömegből.
• Fiú, rendkívül értelmes, jól fog az esze, rengeteget segíthet a házi munkában! – kiabálta az elrablóm.
• Megveszem! – kiáltotta egy márkinő.
• Eladva! – vágták rá.

Szemébe néztem új gazdámnak és elhatalmasodott rajtam a félelem. De szerencsére tévedtem, sőt a márkinő a nála eltöltött években egyre többször dicsérte meg a munkámat s végül annyira jó segéd lettem, hogy a híres Johann  Georg Christian von Lobkowitz herceg udvarába kerültem.

• Figyelj, mivel hű maradtál hozzám és sok háborúban is az oldalamon harcoltál, elkezdhetsz tanulni! – mondta a herceg. Megdöbbentem álltam előtte. Ez volt életem álma. Magamfajta néger embernek ilyen lehetősége nem igen adódik.
• Kö-kö-köszönet Uram! – hebegtem zavaromban.
• Most elmehetsz, s hozz nekem egy teát mézzel!

Tehát elkezdtem tanulni, hosszú-hosszú éveken át szívtam magamba a nyelveket és a filozófiát.

Majd miután Uram meghalt, Joseph Joseph Wenzel von Liechtenstein udvarában találtam magam. Új gazdám imádott engem és mindenhová magával vitt, körbejártuk egész Európát, találkoztam II. József királlyal is. Imádtam segíteni neki mindenben, amire utasított.

Pár évvel később nőül vettem életem szerelmét Magdelena Christianat, aki házasságunk után tíz évvel végre teherbe esett és megszülte szemem fényét, a kislányomat. Soha eddig nem voltam annyira boldog, mint akkor.

Majd Uram halála után örökösének Franznak a szolgálatába kerültem, aki fia mellé fogadott nevelőnek. Egyik nap összevesztem egy udvari zenésszel, akit valamiféle Mozartnak hívtak. Azon vesztünk össze, ezzel az undok fráterrel, hogy bejelentés nélkül zeneórát akart tartani a fiúnak. Amikor ezt nem engedtem, csúnyának mondott a bőrszínemre. Felpofoztam és kiviharzottam a teremből.

Ez időtájt ismerkedtem meg remek barátommal, Kazinczy Ferenccel. Még emlékszem milyen csökönyösen hitt nyelvújító szavaiban. Egyszer ezt kérdezte egy báltermi esten:

• Hol található a megkönnyebbülészeti körbegugolda? - Persze erre mindenki csak értetlen arcot vágott.
• Uram, Ön a toalettet keresi esetleg? – kérdezték tőle.
• Természetesen, de mi ez az irodalmiatlan szó „toalett”? Ugyan már! Irány a modern magyar nyelv! – felelte költő barátom.

Az emberek többsége megkukulva hallgatta a költőt, aki szépen elsétált az illemhely felé.

Sok év után életem a csúcsok felé lépkedett a bécsi ranglétrán. Az ezerhétszáznyolcvanas évek, de csodálatosak is voltak! A szabadkőműves és a bécsi elit páholyokba egyaránt bejáratos lettem. Vére feketeként is felemelt fejjel róhattam az utcákat. Nézhettem a még mindig rabul ejtő palotákat és hidakat.

Azután engem is utolért az idős kor, majd ’96, mikor is elkapott a gutaütés, vagy viccesebben mondva megütött a szél.

A hétvégi Magyar Kupa forduló alkalmából ezzel a kvízzel készültem nektek.

A kitöltők között ismét "nyereménysorsolok": a győztes határozhatja meg a következő versem témáját.

Sok sikert a megfejtéséhez!

Igor

Kezdődik az iskola,
Az összes gyermek siet oda,
Hátitáska jó tíz kiló,
A tornasorból nehogy kilógj!
Francba kelek reggel hatkor,
Tököm is ki van már attól,
A busz felé eltipegek,
Iskolába késve megyek.

„-Késtél fiam, hát hol voltál?
Nem fordultál be a boltnál?
Nem ugrottál le a buszról?
Anyád az ajtón csak későn tuszkolt?”

Intőt kaptam és egy egyest,
Majd tankönyvem elővettem,
Tanultam sok okos dolgot,
Míg a csengő meg nem kondult,
Kisiettem a kapuból,
Anyukám várt, mérges is volt,
Büntit kaptam az intőért,
Soha többet nem késtem így.

Most már rendes gyerek vagyok,
Nem vernek meg hát a nagyok.

Vége van a nyárnak
Nem hallatszik hangja,
Sok strandoló lánynak.
Kiürül a vízpart,
Ember már nem csobban,
Hangos toccsanással a nyári Balatonban.
Üresen ásítanak a hegyek,
Így kirándulni se megyek,
Egy árva lélek sincs a kempingben.
Üres hotelszobák szanaszét hevernek,
Á la carte ebédet asztalra nem tesznek,
Egy embert sem látok a wellness részlegen,
Szállodai bárpultnál sincsenek részegek.
Vége van a nyárnak,
Ez sokaknak fájhat,
Az írástól is rég elment a kedvem,
Üzenem is Nektek:
Iskolába mentem!

Államalapítási rejtvény: augusztus 20. alkalmából egy körrejtvénnyel készültem nektek. A királyoknak csak a nevét kell leírni, a számukat, vezeték és becenevüket nem kell leírni. A következő megfejtés az előző utolsó betűjével kezdődik.

Sok sikert kívánok hozzá! 

1. Az Árpád-ház utolsó királya.
2. András fia, 1063-ban kezdett el uralkodni.
3. Az Árpád-ház idején kialakuló főtisztségek egyike.
4. Tömlöctöltelék más néven.
5. Vak királyunk neve.
6. 1205-ben lett király.
7. 3 évet uralkodott, Orseolo Péter ölette meg.
8. 1077-től 1290-ig 4 db ilyen nevű király is volt, az egyik szent is lett.
9. Az ókorban kialakuló, a középkorban továbbfejlesztett lírai műfaj.